Lola
Úgy ahogy be lett ígérve jó hamar kellett kelnem. Pontosan hajnali 3-ra készen kellett lennem. Így fél kettőkor csipogott is a telefonom. Semmi kedvem nem volt ugyan fel kelni, de mégis kimásztam az ágyamból. Gondosan megágyaztam majd a sötétben kitapogattam -az előre kikészített- ruhámat. Az a kezembe vettem és elindultam a fürdőszobába. Mindezt csendben kellett ugye tennem, hisz Chris még aludt. Nagy nehezen felküzdöttem magamra a farmeremet, majd a pólómat, zoknimat és pulcsimat. Kifésültem a hajamat és kiengedve hagytam, mert mást nagyon nem tudtam volna vele kezdeni egyedül. A pizsamámat a kezembe véve visszamentem a szobába ahol nagy meglepetésemre fel volt kapcsolva a villany és Christina az ágyon.
- Hát te?- lepődtem meg.
- Még nem vagy 18 éves és Tom nem tud elkísérni. Soroljam?- suttogta. Bólintottam majd felkaptam a táskámat...
*2 óra múlva:*
Tom nem csak, hogy Chris-t felejtette el említeni hanem Bess-t is (a koreográfusunkat). De mivel nem tehetek mást csak lehunyom a szemem és eltűröm, hogy ilyen "apró" dolgokat elfelejt említeni a drága menedzserünk.
Anya indulás előtt vagy ötször felhívott, hogy mi van. Már kicsit meguntam szóval áldom az eget, hogy ki kellett kapcsolni a telefont a gépen. Magángéppel utazunk, mert visszafele nincs olyan gép ami elég hamar visszahoz.
Valójában nem is tudom, hogy most ideges legyek vagy nem. Nem tudom mire számítsak. Az, hogy leveszik a gipszed olyan tág fogalom. Nincs benne, hogy hogyan és, hogy még mit csinálnak. Végül is láncfűrésszel is levehetik a gipszed, persze járulékos veszteségként még a kezed is levágják. Így bele gondolva ezekbe az alternatív lehetőségekbe kiderül, hogy 1. tényleg tág fogalom, 2. korán van még én meg fáradt vagyok és 3. nagyon unatkozok. Én vagyok egyedül fent ezen a gépen. Meg a pilóták... remélem...
*Landoltunk :*
Végre lent vagyunk. Ami azt jelenti, hogy a pilóták tényleg nem aludtak, vagy csak alva is nagyon jól tudnak vezetni. Ezt már sose tudjuk meg...
Itt állunk a kórház előtt. Tekintve, hogy reggel nyolc van és nekem csak 10 órára kell itt lennem úgy gondoltuk, hogy elmegyünk vásárolni mivel még Bess nem járt itt.
Többnyire össze vissza mentünk, de nem igazán távolodtunk el a kórháztól. Majd háromnegyed 10-kor már bent is ültünk a váróban. Csöppet izgultam....
- Lauren Cimorelli!- hallottam a nővér hangját erő akcentussal. Elsőnek bevallom nem is értettem. Felálltunk majd besétáltunk. Christina kint várt minket.
- Jó napot!- váltottam át németre.
- Ááá Lauren! Ugye?- kérdezte meg. Bólintottam. Intett, hogy menjek közelebb. Megfogta a gipszes karomat egy ideig vizsgálgatta a szemével majd leültetett. Előbb még vizsgált pár dolgot a bordáimon majd következett amiért jöttem... Kicsit sok időbe telt de megszabadultam a karomat oly sokáig egybetartó tárgytól. Az orvos megmozgatta a kezemet ami eléggé zsibbadt. Furcsa volt, hogy újra mozgathatom a karomat. Az orvos átadott egy nővér kezeléseibe amíg ő Bess-el beszélt valamit. Az , hogy mit csak akkor tudtam meg amikor kiléptünk a rendelőből.
- Arról beszéltünk, hogy mikor táncolhatsz majd a fellépéseken.- válaszolt mikor már vagy háromszázszor megkérdeztem tőle mit beszéltek. Erre eléggé furcsa fejet vágtam mire ő folytatta.- Csak nem gondolod, hogy olyan hamar rendbe jön a bordád is, mint a kezed? Még nem lehet táncolnod. Viszont mindig kell egy kicsit gyógytornázni, hogy megnézzük mennyit bírsz. Mert fogadok, hogy ha most rögtön koncerteznél úgy, hogy mozogsz a végére meg se tudnál mozdulni.
Ezután nem igazán faggatóztam. Mivel a gépünk rögtön indult miután megérkeztünk és felszálltunk ezért nem igazán konzultálhattam anyával, hogy mi történt a dokinál. Bevallom sajnálom is egy kicsit mert a fejembe egyre többször bevillant a kép anyáról amint idegeskedik.
Egész úton összevissza járkáltak a gondolataim. Na jó ezt hülyén fogalmaztam meg de ez van. Egyszer az előttünk álló turnéra gondoltam, aztán, hogy vajon mit szólnak Joey-ék a szülinapi ajándékukhoz. Meg sok ilyen apróságon és aztán már csak azon kaptam magam, hogy a gép leszállt mi pedig a reptéren állunk. Ahogy mentünk ki az épületből megláttam egy nagyon érdekes boltot.
- Mielőtt haza indulnánk nem megyünk be oda? - mutattam a bolt felé. A lányok nem értették miért de végül bele egyeztek amolyan *végülismiértne* módon. Átmentünk az utca túloldalára. Christina csak akkor értette meg, hogy mit akarok amikor már kiválasztottam az említett dolgot. Ami nem volt más, mint:
Egész úton (a kocsiban is) a kezemben tartottam. Elválásunkkor Besst megkínáltam az egyikkel. El is vette az egyiket majd már ment is tovább. Mi pedig bementünk a hotelba és a lifttel mentünk is felfele a legmagasabb emeletre. A liftben nem bírtam levakarni a vigyoromat. Pedig le kellett mert különben gyanút fognak. Mire a lift felért már többnyire normális fejem volt. A lift ajtó kinyílt én meg a hátam mögé tettem a kis bödönt. Viszonylag kevés séta után beléptünk a lakosztályba.
- Sziasztok!- köszönt Chris, bár nem volt senki így kár volt.
- Ki kér édességet???- kiáltottam mire valahonnan a távolból dübörgés hangzott. Elsőnek Dani majd Niall és végül a többiek is megérkeztek.
- Jól hallottam édesség?- kérdezte Niall. Nagyot bólintottam. Láttam ahogy mindenkinek felcsillan a szeme. Majd előre vettem a bödönt. Egy percig némán bámultak rá, majd felröhögtek.
- Jó vicc Lauren!- mondta Louis. Megvontam a vállam. Jött oda Niall és vette volna ki magát.
- A-aaa.- kaptam el. - Senki nem eheti magát.
- Miért?- kérdezte Harry.
- Mert gondolom nem venné ki jól az, hogy saját magatokat faljátok fel. Mi viszont...- vette el Zayn-t Lisa.- ezt megtehetjük veletek.
Én Liam-et vettem ki, Dani Niall-t, Amy Harry-t és Kath Louis-t. Chris nem gondolta azt, hogy ő kannibál legyen ezért ő csak az egyik brit zászlót ette meg.
Mondhatom nagyon jól néztek ki a fiúk. Niall, Louis és Harry 1D-set ettek, Liam brit zászlót míg Zayn fehér cukorkásat.
- Kannibálok!- jelentette ki Niall miután végignézte ahogy Dani megette. (A bödönt eltettem magamnak de erről pszt!)
A mai nap még volt egy koncertünk. Most ezt nem szeretném nagyon kifejteni mert semmi említésre méltó nem történt.
Viszont a koncert után miután mind dög fáradtan lehuppantunk a kanapéra csoda történt.
- Tényleg! Lauren neked meg levették a gipszed, tudtad?- csodálkozott Louis. Néhány másodpercig csak pislogtam (ezalatt eldöntöttem, hogy mit reagáljak).
- Sötét vagy!- jelentettem ki. Ezen mindenki jót nevetett. Majd én (elsőként) elindultam lefeküdni. Hisz holnap indulunk és ha elalszok akkor nem marad annyi időm bepakolni. Gyorsan felvettem a pizsamámat (végre minden nehézség nélkül). És bebújtam az ágyba ahol nagyon hamar elnyomott az álom...
