31.) Újra munkába állunk

Na sziasztok! *ásítás* A napnak késői részén hozom a részt. De most sikerült végeznem. Mivel megmondtam, hogy behozom a lemaradást ezért megpróbálok pár nap múlva részt hozni. Addig is itt az új rész amiben szerintem nem sok minden történik, de kellenek ilyen részek is. :) Jó olvasást!
Xoxo: Lola

Pont egy hete jöttünk haza de máris munkába álltunk. Amikor hazaértünk, már másnap hívott is Tom, hogy beszélnie kell velem. Megbeszéltünk mindent. Ott volt a koreográfusunk is. A táncot egy jó ideig hanyagolnom kell és majd szinte csak állok vagy ülök a színpadon. Ezek alapján már két nap múlva próbáltunk is. Nagyon rossz volt, hogy mindenki mozog csak nekem nem szabad. És ráadásul még azt is meg kellett szoknom, hogy  mikrofont nem tudom átvenni egyik kezemből a másikba.
Ezek mellett hozzá kellett szoknom az egykezes öltözködéshez, evéshez, iváshoz és ilyenekhez. Meg is tanultam, hogy miért két kezünk van és nem egy. Ellie és Ang néha átjöttek felvidítani és mindenki próbált. De amikor egyedül voltam és eszembe jutott, hogy most átmenetileg "fogyatékos" vagyok kicsit elszomorodtam. A próbák mellett még jártunk stúdiózni is.
Ma van január 30.-a és anya kitalálta, hogy legyen nagy takarítás. Természetesen engem ennek idejére elküldtek mamához. Ami szép és jó mert szeretem a nagyszüleim, de kicsit se feltűnő ám, hogy jelentéktelen lettem egy jó időre. Áááá dehogy! Mamánál társasoztunk. Kimentem a kutyákhoz egy kicsit gondolkodni. Fejben átnéztem a naptáram. Harry-nek szombaton lesz a szülinapja és nagy valószínűséggel a postán megérkezik az ajándéka. Aztán február 10-én hétfőn fogunk újra találkozni a fiúkkal. Azt a hetet még próbákkal töltjük, mivel ők még nem tudják a helyzetet. Aztán meg még február végéig Amerikában koncertezünk. Majd megyünk az Egyesült Királyságba. Így a két banda szülőországában koncertezünk.
Anyuék amikor végeztek a nagytakarítással, eljöttek értem. Otthon nem sok minden történt. Már nyolckor aludtam is.

*Hétfőn:*

Harry megkapta az ajándékát. Ezt onnan tudom, hogy felhívott minket, hogy megköszönje.

Ma fogunk újra találkozni a fiúkkal. Fogalmam sincs miért izgultam ennyire ezen. De sikerült e miatt rémálmot szereznem magamnak. Az álmom arról szólt, hogy találkoztunk a fiúkkal. Amint megtudták, hogy el van törve a karom rögtön undokok lettek velem. Majd azt mondták, hogy inkább ne folytassuk a turnét mert nem lépnek fel egy "félkarúval". Emiatt a csajok is megutáltak és Tom is mert egy remek lehetőséget szalasztottak el miattam. Már csak az volt, hogy könnyezve keltem fel. Hogy megnyugodjak lementem írni egy pohár vizet. Hajnali 3 volt megjegyzem. (Hülye szokásom hogy ha éjjel fölkelek megnézem mennyi az idő.) Ivás után visszafeküdtem és rögtön elaludtam............................................................

Reggel arra keltem, hogy a nap besüt az ablakomon... Meg, hogy Dani, Lisa és Amy körbeállja az ágyamat és néz.

- Jó reggelt!- vigyorgott Dani.

- Mi van már?- kérdeztem a fejemre húzva a takarót. A lányok ezt nem hagyták szó nélkül és lehúzták a takarót rólam a földre. 

- Lau kelj fel. Ma 11-re ott kell lennünk a megbeszélésen.- rázogatta a vállam Amy.

- Tudnak várni.- mondtam miközben a jobb karommal takartam a szemem. (Majdnem megvakultam a naptól.)

- De a gyógyszered nem.- mondta Lisa. Sajnos erre már nem tudtam mit mondani, így kitessékeltem őket és elkezdtem felöltözni. Hogy tudjam milyen idő van kinyitottam az ablakot. Ennek következtében rájöttem, hogy kicsit hűvösebb van. Ezért ezt az öltözetet vettem fel.

Ez egy régebbi kép, de a ruha ugyanaz. Azért is választottam ezt mert így nem annyira látszik a gipsz. Kicsit nehéz is volt felvenni. A sapkát természetesen a házban levettem, csak akkor vettem fel amikor már elindultunk...
Az öltözködés után lementem reggelizni. Mint eddig mindig anya nekem elkészítette a reggelit, hogy ne vesződjek annyit. Reggeli után bekaptam a gyógyszert. Indulásig a szobámban kockultam.
- Lauren, indulunk!- jött be Christina. Nagyot sóhajtva emelkedtem fel az ágyból. Majd követtem a nővéremet. Közbe felvettem a full capet és a telefont a zsebembe csúsztattam. A kocsiban az anyósülésen kellett ülnöm. És Christina vezetett. Az úton végig kibámultam az ablakon. Mikor megérkeztünk és már le voltunk parkolva ki kellett szállni. Csak kicsit nehezebben ment mint gondoltam. De pár perc alatt végül is sikerült kiszállnom a kocsiból. Be indultunk a stúdióba. Igen itt találkoztunk, mert nekünk amúgy is kellett felvennünk dalokat. Szótlanul sétáltam a többiek után a folyosón. A többiek beszélgettek. Egyszer csak ismerős hangot hallottam a távolból.

https://vine.co/v/h2VvBt9tO0P

Igen ilyen Niall röhögése. Kicsit görcsbe rándult a gyomrom. Igen, féltem attól, hogy az álmom igazi. Próbáltam elbújni a lányok mögött. Amikor odaértünk ahhoz az ajtóhoz ahonnan a hangok jöttek Dani észre vette, hogy van valami bajom ezért hátra jött mellém. A többiek bementek de ő kint marasztalt.
- Lau jól vagy?- nézett végig rajtam aggódva. 
- Persze.- és hogy ha nem remeg a hangom akkor talán, de csak talán be is jön.
- Látszik rajtad, hogy valami baj van.- nézett rám amolyan *napersze* nézéssel. 
- Jó oké rémálmom volt amiben a miattam felbomlott a munkák az 1D-vel és ti megutáltatok.- szugeráltam a talajt.
- Ilyen sose történhet.- mondta Dani. És már hallottam ahogy Tom érdeklődik a hol létünk felől.
- Be tudsz jönni?- kérdezte. Bólintottam. Mivel Danivel egyszerre ezeket hallottam odabentről.
- Tudjátok fiúk beszéltem arról, hogy Laurennel történt egy kis baleset. Ami változtat a terveken...- ezeket mondta Tom.- Lauren be tudnátok végre jönni?
Ezután nem volt mese be kellett lépnem az ajtón. Elsőnek Dani ment azután én. Minden szem ránk szegeződött. Gyorsan leültem a lányokhoz a kanapé karfájára. 
- Sziasztok!- intettem a jobb kezemmel a srácoknak. Meglepő milyen kínosan éreztem magam.
- Lauren te meg mit csináltál magaddal?- kérdezte Harry. Felhúztam a pullovert, így láthatóvá vált a gipszem.
- Tom ez nem olyan kis baleset.- szólalt meg Paul. 
- Figyelj Paul! Nincs semmi vész. A koreográfussal megbeszéltem. És most választanunk kell, hogy Lauren ülni fog és énekel. Vagy nem énekel a koncerteken és ezzel egy csomó munka járna.- mondta a menedzserünk.
- Lauren most komoly mit csináltál?- suttogott Niall. Már kicsit fellélegeztem, hogy nem utált meg senki szóval el akartam mesélni csak Tomék szóltak.
- Jó Tom. Majd még ezt megbeszéljük. A lényeg a lényegben, hogy Lauren a fellépéseken nem fog táncolni egy jó darabig.- itt kis szünetet tartott.- De a turnénak mennie kell és már csak 1-2 fellépésetek van itt Amerikában. Aztán viszont menni kell az Egyesült Államokban. 
Több óráig tartott amíg minden egyes részletet megbeszéltünk. Majd a fiúk elmentek hogy még arra maradék időre hozzánk költözzenek. Mi pedig stúdióztunk. Paul itt maradt és meglepett amikor elismerést láttam az arcán.

Stúdiózás után hazaindultunk. Délután 1 volt mire hazaértünk. De anya tudta, hogy nekem MOST ennem KELL. Szóval levettem a sapkám és a cipőm és már rögtön mentem enni. Gyorsan belapátoltam mert már múlt a gyógyszer hatása. Miután bevettem a gyógyszert felmentem a szobámba és videócseteltem egyet Angelaval. Furcsán sok hülyeséget mondott most. Persze egy idő után mennie kellett. Kikapcsoltam a laptompomat majd az ágyra dőlve bámultam  plafont.
- Kop kop.- hallottam Louis hangját.
- Nem veszek semmit!- kiáltottam ki. Nyílt az ajtó és mind az öten bent voltak. A földre ültek.
- Igen mit szeretnétek?- kérdeztem miközben felültem.
- Megtudni, hogy mi történt.- mondta Harry.
- Semmiség.- válaszoltam.
- Ja tényleg nekem is semmiség miatt tört el a karom régen.- mondta Zayn. Gondoltam, hogy addig nem mennek el amíg el nem mondom így belekezdtem a kis mesémbe. És csak mondtam, mondtam és mondtam.
- És végül arra keltem fel, hogy egy kórházban fekszek.- fejeztem be. Azért a képzelgős dolgot kihagytam.
- De kis vagány valaki, hogy snowboarodzás közben történik ez.- mondta Louis vigyorogva.
- Én inkább bénának mondanám.- szólt Niall. Erre elkezdtek röhögni.
- Ez erősen beszólás akar lenni.- jegyeztem meg.- De tudod a kórházi kaja isteni volt, szóval nem panaszkodom.
- Tényleg jó volt a kaja?- kérdezte Liam.
- Aha. De ha megbocsátotok akkor nekem el kell mennem.- indultam el. Az ajtónál álltam amikor megkérdezték hova megyek.
- A nappaliba.- feleltem nemes egyszerűséggel. Egy idő után ők is lejöttek. És elkezdtünk mesélni egymásnak. Mármint ez egyik banda a másiknak. Csak vacsoránál tartottunk szünetet. 
- Amúgy fiúk Niallen kívül emlékszik valamelyikőtök, hogy beszéltünk videőcseten?- kérdezte Lisa. A fiúk zavarodottan néztek össze.
- Mi van?- kérdezte Zayn.
- Az van Zayn, hogy ti seggrészegen kitaláltátok azt, hogy beszélgessünk velük a szülinapodon.- magyarázta Niall. Nagyon össze lettek zavarva és mi ezen csak nevettünk. Valami éjfélig meséltünk egymásnak, de aztán jobbnak láttuk ha eltesszük magunkat holnapra..................

30.) Talákozás anyuékkal és indulás haza!!!

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog. Szerintem jó hosszú lett, bár kinek mi a hosszú. Megpróbálom a következő részt is hamar hozni majd. De most nem is húzom tovább. Jó olvasást!
Xoxo: Lola

Az izgatottságtól nagyon furákat aludtam és gyakran riadtam fel az éjszaka közepén. De úgy hajnal körül már normálisan tudtam aludni és így nem keltem olyan hamar. Mikor felébredtem megkerestem a tekintetemmel az órát. Nemsokára 9 óra. Vajon hány órától lehet látogatni? Ezen gondolkodtam amikor a nővér bejött a reggelimmel.
-Jó reggelt!-mosolygott.- Hoztam a reggelid.
Felültem és az ölembe vettem a tálcát. Nagyon finom volt. Teát és bundás kenyeret kaptam. A nővér megvárta amíg megeszem majd kiment.
A délelőtt további része dögunalom volt. Az egyetlen "érdekes" az volt amikor a doki bejött egy kisebb vizsgálatra. Azt hittem, hogy a délután már sosem érkezik el...
Épp ebédeltem amikor hangokat hallottam az ajtó mögül.
- Kérem csak kettesével menjenek be!- hallottam a nővér hangját. Aztán benyitottak.
- Vendégeid vannak!- mondta a nővér majd belépett anya és apa. Tökre felvillanyozódtam amint megláttam őket. A nővér becsukta az ajtót így egyedül hagyva engem a szüleimmel.
- Sziasztok!- vigyorogtam.
- Szia Lauren!- köszönt anyu, majd leültek a mellettem lévő székekre.
- Hogy vagy?- kérdezte apa.
- Hát szerintem a helyzethez képest jól. Bár még néha fáj az oldalam, meg a fejem, de olyankor mindig kapok fájdalomcsillapítót.- világosítottam fel őket.- Ja és szörnyen unatkozok.- grimaszoltam. Anya megsimogatta a homlokom.
- Na ennek örülünk.- mondta apa.
- Mondtak valamit, hogy mikor engednek végre ki?- kérdeztem.
- Igen. Holnap.- mondta anyu.
- De miért? Itt halálra unom magam.- kezdtem a nyavalygást.
- Még meg kell nézniük, hogy történik-e valami veled. Így is nagyon jók az eredményeid a szokásoshoz képest.- mondta apu.
- Rendben.- mondtam egy kicsit lenyugodva.
- De attól függetlenül, hogy bejöttünk nyugodtan ehetsz.- mutatott anya a tálcámra. Jó kislány módjára újra enni kezdtem. Rántott hús volt és petrezselymes krumpli. A kórházi kaja furcsán jó ízű... Anyuékkal még váltottunk pár szót amikor mondták, hogy mennek.
- Máris?- néztem rájuk kiskutyatekintettel.
- Ne aggódjál! Most csak váltás történik.- nevetett anya a reakciómon. Azzal el is mentek. Pár percig egyedül voltam amikor Christian és Nick jött be az ajtón.
- Sziasztok!- köszöntem.
- Sziaaa!- köszönt Nick.- Mi újság?
- Semmi különös.- válaszoltam.- És veletek?- kérdeztem. Szerintem erre vártak mivel elkezdték mesélni a sztorikat, hogy miket csináltak az utóbbi napokban. Hát voltak nagyon vicces sztorijaik. Sokat nevettem bár úgy érzem, hogy ez nem tett jót a bordáimnak...
- ...és akkor volt ott egy srác.- mesélte Christian.- Aki akkorát tanyált. Pedig nem csinált semmit csak állt és beszélgetett.
Még meséltek egy kicsit amikor Nick megbökte Christian-t.
- Hát Lau nekünk mennünk kell!- szomorodott el kicsit.
- De figyu ezt neked csempésztük be!- vett elő egy Milka csokit és letette az ágyam melletti éjjeliszekrényre.
- Ó köszönöm!- néztem a csokira.- Sziasztok!
- Szia Lau!- köszöntek el majd kiléptek. Megnéztem, hogy milyen fajta a milka csoki és körtés.
- Na ilyet sem ettem még.- motyogtam amikor belépett Mike és Alex. Mit ne mondjak ők sem kímélték a bordáim. Nagyon sok poént meséltek. És érdekel módon ők is csempésztek be valamit. Csak ők narancsos gyümilét. Kábé ők is annyi időt töltöttek bent, mint Nick-ék. Ő utánuk Katherine és Lisa jött be.
- Lauren!- rohant be Lisa. Meg akart ölelni gondolom csak a sok csőtől nem ment neki.
- Hogy vagy?- kérdezte meg Kath.
- Jól bár azt hiszem az előző két látogatást nem fogja meghálálni az oldalam.- mosolyogtam.
- Na mert?- nézett aggódóan Lisa.
- Csak túl sokat nevettem. De ez nem is olyan nagy baj azt hiszem.
- Ezt neked hoztuk.- vette elő a zsebéből a nyalókát Katherine.
- Ugye mondjátok, hogy nem fog mindenki ajándékot hozni?- kérdeztem. Csak sokat sejtetően összenéztek.
-Bocsi de nem szokásunk hazudni.- vigyorgott Kath. Még beszélgettünk sok mindenről amikor nekik is menni kellett. Őket váltotta Amy és Christina párosa.
- Szijjja!- köszönt Amy.
- Szia Lau!- köszönt Christina is.
- Helósztok!- köszöntem.- Még mielőtt megkérdeznétek jól vagyok.
- Rendben.- mosolyogtak.
- Tom már tud róla?- kérdeztem. Megrázták a fejüket.
- Majd csak holnap mondjuk el neki. Eddig meg azért nem mondtuk el, mert nem akartuk, hogy halálra aggódja magát.- magyarázta Chris.
- Ez így érthető.- bólogattam. Amyékkel is úgy volt ahogy a többiekkel. Elbeszélgettünk mindenféléről. Majd nekik is menniük kellett.
- Ja és...- kezdte Christina.
- Csak nem tán hoztatok valamit?- kérdeztem vigyorogva. Chris fölnevetett, majd előhúzott egy csomag gumicukrot. Elköszöntek majd ki mentek. Pár perc múlva belépett Dani és Joey.
- Heló!- köszöntem.
- Szia!- köszönt rekedt hangon Dani.
- Guten Tag!- mondta Joey majd megpróbált színpadiasan meghajolni.
- Látom tanultál egy kis németet.- mosolyogtam. Joey megvonta a vállát majd helyet foglalt. Dani szintén így tett.
- És mi újság veletek?- kérdeztem.
- Semmi különös.- kezdte Joey és elmesélte az elmúlt napok történéseit.
- És veled Dani?- kérdeztem.
- Hát...- sóhajtott.- Halálra aggódtam magam miattad.
- De mégis miért?- csodálkoztam.
- Hát azért ez az egész nagyon fura nekem. Még sosem történt ilyen. Ráadásul az is eszembe jutott, hogy én beszéltelek rá, vagyis ez az egész az én hibám. Mert ha nem mondom azt, hogy........
- Álljál le!- mondta hangosan.- Olyan, hogy ez a te hibád eszedbe se jusson! Volt választási lehetőségem és én belementem. Pont.
Amíg ezt mondtam Dani végig lesütötte a szemét.
- Ó na gyere már ide!- hívtam. Elég furán de sikerült megölelnem a jobb karommal.- Joey te is!
Így sikerült egy hatalmas ölelést csinálni.
- És te, hogy vagy?- kérdezte Danielle most már kicsit vidámabban.
- Egész jól. Bár szerintem kicsit fájni fognak nem sokára a bordáim mivel az előtettek lévők tettek arról, hogy sokat nevessek.- magyaráztam egy mosoly kíséretében.
- Szóval ne nevettessünk?- kérdezte Joey. Nevetve megráztam a fejem.
- Ezt én egy szóval sem mondtam.
- Amúgy hoztunk neked pár dolgot.- szólalt meg Dani.
- Édességekkel már így is fel lettem halmozva.
- Nem azt hoztunk.- állt fel Joey és elővett egy ,,Jobbulás macit" és odaadta.
- Jaj de édes.- szorongattam.- Köszönöm!
- Én elhoztam neked a könyvedet.- vette elő a táskájából Dani a Demi Lovatós könyvet.
- És....- kezdte Joey.
- Megvettem neked németül is.- húzta ki a táskájából.- Csak, hogy kicsit tanuljál németül.
Elvettem egyenként a könyveket (csak úgy tudtam), majd belelapoztam a németbe.
- Nagyon szépen köszönöm!- mondtam.- Esetleg a telefonomat nem hoztátok be?
- A kis kocka!- nevetett Dani.- Természetesen nem hoztuk.- öltött nyelvet Joey-val egyszerre.
- Jól van na! Nem kell rögtön kockázni. Amúgy nem is tudom hogy ki az aki még reggelinél is telefonozik...- vágtam vissza.
Danielléékkel nagyon jól elvoltam. Ők már a látogatási idő végéig maradtak. Mikor elmentek furcsén magányosnak éreztem magam.
- Szia!- jött be a nővér a vacsorával.- Látom örülsz, hogy bent voltak a családtagjaid.
- Hát igen. De ezt honnan tetszik látni?- kérdeztem.
- Tudod, tegnap olyan élettelen voltál. Most meg csillog a szemed és többet mosolyogsz.- mondta miközben letette a vacsorámat elém.
- Lehet. De most, hogy nem vonják el a figyelmemet még jobban fáj az oldalam.- nyöszörögtem.
- Gondoltam erre.- mondta majd mikor látta milyen érdekes fejjel nézek rá folytatta.- Hallottam a nevető hangodat ezért extra erős fájdalomcsillapítót kapsz. Szóval meglehetősen sokáig fogsz aludni.
- Rendben.- bólogattam.
- De holnap már otthon fogsz aludni.- mosolygott.
- Hát nem egészen.- kezdtem. A nővér kérdőn nézett rám.- Mi csak elutaztunk ide. Csak holnapután fogunk haza menni.- magyaráztam de közben fejben számoltam.
- És akkor ti hol laktok?- kérdezte.
- Amerikában. Pontosabban Sacramentoban.- mondtam. Még kérdezgetett pár dolgot.
- Hát akkor én nekem most mennem kell a többi beteghez. De megmondom az orvosnak, hogy úgy írja ki a gyógyszereket, hogy utazni fogsz. Ami nem biztos, hogy túl kellemes lesz.- mondta majd elvette a most már üres tálcámat és kiment. Miután egyedül maradtam elővettem a könyvet és elolvastam a mára írt idézetet. Majd ugyanezt németül. Végül amint elhelyezkedtem elnyomott a mély álom...............................

*Másnap:*

A nővérnek igaza volt. Nagyon későn keltem föl. Mikor kinyitottam a szemem megkerestem vele az órát és 10 órát mutatott. Kicsit feljebb ültem az ágyban és akkorát kordult a gyomrom... Jobbnak láttam megnyomni a nővérhívót. Picit kellett várnom és már meg is jelent.
- Látom felébredtél. Hoztam a reggelit.- jött be egy tálca gabonapehellyel. És persze fájdalomcsillapítóval. Nem vártam meg amíg meszem hanem ki is ment. Nagyon elgondolkozhattam mivel amikor elsőnek visszajött még a felénél se tartottam az ételnek. Majd csak másodjára tudta elvinni a tálcám.Azzal a tudattal, hogy már senki nem fog zargatni elővettem a könyvet és olvastam. Elkezdtem kisilabizálni a német szavakat. Tudni illik csak kicsit beszélem ezt a nyelvet. Egyszer csak bejött a nővér. Érdeklődve felnéztem.
- Indulsz haza!- mosolygott. Erre felcsillant a szemem és letettem a könyveket. A doktor jött be és még két nővér. Lekapcsoltak a gépekről és közben utasításokat kaptam.
- Lehetőleg ne mozogj túl sokat!- mondta a doktor az utolsó tanácsot. Majd végre a lábamra álltam. Furcsa volt újra a lábamra állni főleg, hogy egy pár napja fekszek. Kicsit dülöngéltem. A nővér eközben egy szatyorba beletette a cuccaimat. A kisegítettek. Bár az ajtónál a doktor megállt.
- Ezt el felejtettem.- nyúlt a fejemhez majd levette a kötést.- Már semmi baja.
Azzal kimentünk. A kórház folyosója se volt szebb látvány a szobánál. Minden csupa komor szín. És akkor megláttam anyuékat a távolban. Ha lehetett volna futni biztos futok, de nem szabadott. Szinte csigalassúsággal de odaértünk anyuékhoz. Csak Christina volt velük.
- Lauren!- ölelt.
- Én is örülök, hogy látlak! De kicsit légyszi finomabban!- szisszentem föl.
- Ó bocsánat!- mosolygott zavartan. Anyáéknak még mondott pár dolgot az orvos, majd indulhattunk. A taxiban végig Christina-val beszéltem. Amikor megérkeztünk és kiszálltam a kocsiból megcsapott a hideg szél és a hó. Még szerencse, hogy sikerült felvenni a téli kabátot. Még ha nehézkesen is. A hotelban forrócsoki illata szállt. Rögtön felfele indultam a saját szobánkba. Mikor nyitottam az ajtót bentről beszédet hallottam.
- Lisa hagyjál már!- kiáltott Dani.
- És én zavarhatlak?- léptem be.
- Lauren!- kiáltott fel, majd rohant, hogy megöleljen.
- Csak óvatosan kérlek!- mondtam miközben viszonoztam az ölelését. Dani kiáltását még az is meghallotta aki nem akarta ezért mindenki begyűlt a szobánkba. Mindenki megölelgetett. Konkrétan le lettem rohamozva.
- Na jól van. Laurennek pihennie kell.- mondta anya.- Nem kéne lefeküdnöd?
- Még csak azt kéne. Inkább menjünk ebédelni!- néztem könyörögve anyára.
- De nem lesz baj?- nézett aggódva.
- Anya az ebédhez kell bevennem a gyógyszert.- mondtam. Bólintott majd lementünk a svédasztalhoz ahol már ott volt a többi vendég is. Ebéd után anya mindenképp azt akarta, hogy lefeküdjek. Ezért egy kicsit lepihentem. De olyan rossz volt túlságosan teli voltam energiával.
- Dani, be kéne menni a városba!- mondtam.
- De anya szerint pihenned kell.- nézett rám.
- Pihentem is! Azt nem mondta meddig kell.- szóltam.
- Na jó megkérdezem, hogy bemehetünk-e.- kelt föl majd kiment. Pár perc múlva anyuval együtt jött be.
- Lauren, neked pihenned kéne.- nézett rosszallóan.
- Anyaaa lécci! Kutya bajom. De annyit pihentem a kórházba.- meresztettem kiskutyaszemeket. Anya egy ideig gondolkozott.
- Jól van- sóhajtott.- De akármi baj is van rögtön hazajöttök!
- Köszi!- öleltem meg. Anya kiment, Dani meg elindult megkérdezni ki jön. Én addig felöltöztem normális cuccba. Mikor Dani visszajött már kész voltam.
- Christina és Amy jönnek. Mindenki más síelni akar.- mondta.
- És te?- kérdeztem.
- Még szép, hogy megyek.- vigyorgott.

***********************

A lányokkal összevissza mentünk a városba. Vásároltunk pár jó cuccot. És persze sokat nevettünk. Kár, hogy vissza kellett menni a szállásra.
Mindenki elment a sípályára én pedig ott maradtam a szálláson. Bekapcsoltam a laptopom és hála istennek voltak fent cseten. Szóval Ang-el és Ellievel videócseteltem. Ellie ott volt Angela-nál. Elmeséltem nekik a történteket. Így is, úgy is el kellett volna mivel meglátták a gipszbe tett karomat. Aztán ő is meséltek a városban történtekről. Többek között, hogy Ellie összejött a koris sráccal. Sajnos hamar menniük kellett. Egy idő után nem találtam más elfoglaltságot ezért kicsit összepakoltam, hogy holnap ne kelljen annyira, majd lementem a hallba inni egy forrócsokit. Aztán meg pihentem egy kicsit. A pihenést egy telefonhívás zavarta meg.
- Háló!- szóltam bele mobilomba.
- Szia Lauren! Tom vagyok.- hallottam a hangját Tomnak.
- Heló Tom! Mi újság?- kérdeztem.
- Hallom, hogy baleseted volt.- mondta.
- Hát igen. Sajnálom...- mondtam.
- Miért sajnálod? Ha direkt csináltad akkor sajnálkozz.- mondta vidám hangon.- Amúgy azért hívtalak mert beszéltem az orvosoddal és sajnos nem táncolhatsz a fellépéseken.
- Tessék?- kérdeztem. Ebbe még bele sem gondoltam.
- Nem táncolhatsz nehogy rosszabbodjon a bordáid állapota. Nagyon sajnálom. Amint hazaértek találkoznunk kell, hogy megkonzultáljuk, hogy mit csinálunk a fellépéseken.- mondta.
- Rendben.- feleltem.
- De most le kell tennem. Viszlát Lauren!- azzal le is tette.
- Hát ez szuper!- fújtam ki a levegőt.
Anyáék vacsorára jöttek haza. Vacsorára nem sokat ettem. Ne voltam éhes. Bevettem a gyógyszert, majd mondtam, hogy megyek fürdeni. Nagyon jól esett lezuhanyozni, bár vigyáznom kellett a gipszre. Mikor végeztem fel vettem a pizsamám majd a szobában tévéztem. A tévézést meguntam így inkább lefeküdtem aludni. Dani még nem volt itt, mert Amyéknél volt....

*Az utolsó nap az üdülőben:*

Az oldalamba nyilalló fájdalomra ébredtem. Nem kellemes nekem elhihetitek... Nem tudom hány óra volt de az oldalamat fogva kikászálódtam az ágyból. Dani még aludt. Szép halkan megpróbáltam kimenni a folyosóra, hogy anyuékhoz jussak. Addig amíg azt ajtót kinyitottam el kellett vennem az oldalamról a kezem. A számat összepréseltem nehogy ordítsak a fájdalomtól. Amint kiértem a folyosóra felmértem a távolságot, hogy mennyit kell mennem anyuék szobájáig. Ez megtörtént így felszívtam magam és elindultam. Nagy nehezen de odaértem. Kopogtam.
- Szabad.- hallottam anya hangját. Beléptem.- Lauren mi történt?
- Kérhetnék gyógyszert?- préseltem ki a szavakat.
- Persze, de enned kell hozzá. Kérlek hozz neki egy szendvicset vagy valamit.- nézett apára. Apa kiment és hál' istennek nem kellett sokat várni már meg is jelent egy kisebb szendviccsel. Leültettek egy asztalhoz és megettem. Nem volt sok kedvem enni, de muszáj volt. Elpusztítottam a szendvicset majd anya adott egy pohár vizet és fájdalomcsillapítót. Nem hatott rögtön ezért amíg nem kezdett hatni ott maradtam. Mint megtudtam már 10 óra volt. Anya elmondta nekem, hogy mára mi van tervbe véve. Csak este megy a repülőnk és 6-ig (este) kell kijelentkeznünk. Ezért elmegyünk már elég korán. (Ebéd után). Mivel Bécs és az üdülőhely nagyon távol van egymástól. (4-5 óra autó út) És ha még lesz időnk elmegyünk szétnézni a városban. Miután anya ezeket elmondta elköszöntem tőlük és visszamentem a szobánkba. Dani már ébren volt.
- Hol voltál?- kérdezte rögtön.
- Csak anyuéknál.- válaszoltam majd leültem az ágyra.- Amúgy ebéd után megyünk el innen.
- Már? De az mindjárt itt van.- szontyolodott el Dani.
- Tudom. Ki kéne használni ezt a kis időt.- mondtam.
- Oké, mit csináljunk?
- Nem tudom. Elsőnek is igyunk egy forrócsokit.- keltem fel az ágyból. Majd Danivel leindultunk. Amint megvettük a hallba leültünk a kanapéra. Kitaláltam, hogy vegyünk fel vicces videókat. Előhalásztam a telefonom a zsebemből. Dani hülye pofákat vágott én meg csak röhögtem...

****************************

Sikerült az utolsó pár óránkat a szálláson feledhetetlenné tenni. Dani még egyszer elment síelni (mivel mindenki ment). Most nem akartam egyedül maradni így elmentem velük és fotóztam őket. Az ebéd bolognai volt. Majd pakolásnál is hülyéskedtünk. Remélem mindent eltettünk.....
A kocsi várt ránk és kivitt a reptérre. A kocsi nekünk lett bérelve mivel benne hagyhattuk a csomagjainkat amíg elmentünk szétnézni a városban. De csak amíg a repülő nem indul. Még maradt annyi pénz, hogy bemehessünk a bécsi állatkertbe. Éssssssssss............ Dani megtalálta az ikertestvérét is: 

Mondanom sem kell, hogy ezután ezzel cukkoltuk.
Sajnos csak 6-ig maradtunk. Még 7 óráig bóklásztunk, majd fél 8-kor már a repülőtéren voltunk. 8-kor indult a gépünk de negyed órával hamarabb kellett felülnünk. Most is az ablak mellett ültem de most mögöttem egy idős néni ült, mellettem pedig Lisa. Így nyugodtan elaludhattam. (Persze csak miután bevettem a gyógyszert).............

5000 oldalmegjelenítés!!!!!!!!!!! :O

SZI-ASZ-TOK! Hát el sem hiszem, hogy sikerült az 5000 oldalmegjelenítés. :):):) Nagyon, de nagyon szépen köszönöm. Nálatok jobb olvasók szerintem nincsenek. :D Ugyebár ígértem meglepetést. Hát az lenne, hogy megváltoztatom a blog kinézetét. Tudom nem nagy dolog, de mindig jól jön az újdonság. :D Majd írjátok meg kommentbe a véleményeteket. hideg és meleg is jöhet. :) 
A másik pedig, hogy meg szeretnélek titeket jobban a szereplőkkel és, hogy igazából mit is veszek figyelembe amikor írok. Hát akkor lássunk is neki. :)




Érdekességek Daniről:
- Kedvenc színe a rózsaszín
- Tud játszani bongó dobon és zongorán
- Lisaval és Laurennel osztozik egy hálószobán
- Szereti a westernt, a rég cowboyos filmeket
- Ha felnő divattervező szeretne lenni
- Dani balkezes
- Szemüveges
- A hozzá legközelebb álló személy a bandából Lauren
- Kedvenc étele a mangó
- Kedvenc filmje a Megaagy
- Kedvenc dala: Big Time Rush - Oh Yeah
- Ha egy szuperhős lene, akkor szuper erőnek a teleportálást választaná
- Fél a magasban, tériszonya van
- Dani szerint ő maga leginkább Katherinere és Lisara hasonlít


Érdekességek Laurenről:
- Tud zongorázni
- Szeret gördeszkázni, kiskorában profi deszkás akart lenni
- Christina-val egy napon ünneplik születésnapjukat
- Lisaval és Danivel osztozik egy hálószobán
- Ő és Christina írta az összes dalt első albumukra a "Hello There"-re
- Kedvenc étele a spagetti
- Kedvenc filmje a Megaagy
- Kedvenc dala: Justin Bieber - Stuck in the Moment
- Ha szuperhős lenne, akkor szuper képességnek az alakváltoztatást választaná
- Ő és testvérei főként angolul beszélnek, de Lauren tud egy kicsit, spanyolul, portugálul és németül is
- Kedvenc gyümölcse a görögdinnye
- Kedvenc színei a kék és a piros
- Kedvenc állata a panda és a koala
- Szeret rajzolni és festeni
- A kedvenc Disney filmje a Szépség és a Szörny
- Fél a kutyáktól és a pókoktól
- Lauren szerint leginkább a testvérei közül Lisa-ra hasonlít

 Érdekességek Amyről:
- Szereti a countryt, mint zene és szeret is úgy öltözködni
- Christinaval és Katherinnel osztozik egy hálószobán
- Szemüveges
- Szeret olvasni
- Tud zongorázni is
- Ha az énekesi pálya nem jön össze, akkor óvónő szeretne lenni, mert a gyerekek nem magasabbak nála
- Szereti a lovakat
- Kedvenc színe a kék
- Kedvenc étele a taco
- Kedvenc filmje az Aquamarine
- Kedvenc dala: Band Perry - You Lie
- Ha egy szuperhős lehetne, akkor szuper erőnek a repülést választaná
- Kedvenc évszaka a nyár
- Kedvenc sztár: Tim Tebow

Érdekességek Lisaról:
- Tud zongorázni, dobolni és gitározni is
- Egy napon ünnepli születésnapját kisöccsével, Nickkel
- Szeretne zenét tanulni főiskolán
- Kedvenc énekesei közé tartozik főként: Jessie J, Demi Lovato és JoJo
- Ő és testvérei főként angolul beszélnek, de Lisa tud egy kicsit, spanyolul, portugálul és németül is
- Danivel és Laurennel kell osztoznia egy hálószobán
- Fél a pókoktól
- Olasz és ír vér is folyik az ereiben
- Kedvenc színei a kék és a narancssárga
- Kedvenc Disney filmje a Hamupipőke
- Kedvenc étele a margherita pizza
- Kedvenc filmje az Eat, Pray, Love (Ízek, imák, szerelmek)
- Kedvenc dala: Onitsha and Eric Dawkins - Holdong Me Down
- Testvérei szerint Lisara leginkább Lauren hasonlít (és amúgy ezt én is így gondolom)

Érdekességek Katherineről:
- Szeret sütni, főzni
- Tud játszani basszusgitáron és zongorán
- Christinaval és Amyvel osztozik egy hálószobán
- Szeret verseket írni
- Kedvenc sportja a futás, a gördeszka és a boksz
- Megszállottja Steve Wonder-nek
- Kedvenc színe a sárga és a lila
- Ha egy szuperhős lenne, szuper képességnek a repülést választaná
- Kedvenc filmje az Oroszlánkirály
- Szerinte a hozzá legközelebb álló testvére, kisöccse Joey
- Fél a pókoktól
- Szemüveges
- Ő és testvérei főként angolul beszélnek, de Lauren tud egy kicsit, spanyolul, portugálul és németül is

Érdekességek Christinaról:
- Van egy barátja Nick Reali, akivel már 2 éve együtt vannak
- Tornázott 8 évig
- Laurennel egy napon ünneplik születésnapjukat
- Katherinnel és Amyvel osztozik egy hálószobán
- Szeret varrni
- Szemüveges
- Nagy rajongója JoJo-nak és Chris Brownnak
- Kedvenc színe a rózsaszín
- Kedvenc állata az oroszlán
- Kedvenc sportja a torna, az úszás és az ökölvívás
- Kedvenc étele a szendvics
- Kedvenc dala: JoJo - Too Little Too Late
- Ha egy szuperhős lenne, akkor erpnek a szuper erőt választaná
- Érdekli a pszichológia
- Kedvenc filmjei közé tartozik a Csajok háborúja és a Hamupipőke történet
- Allergiás a macskákra

Na hát ezek lennének a lányok. (Forrás: http://starity.hu/sztarok/)

Még azt hozzá tenném megjegyzésnek, hogy tudom, hogy nincs minden lánynak külön szobája, de valahogy így képzeltem el. :)

Ja és amúgy azt szeretném még írni, hogy vannak kisebb mellékszereplők (pl.: Nick, Ellie...) Nekik is lesz egy felsorolásuk és néhány sort is írok róluk. De ezt egy külön oldalon teszem meg. :)

És az 1D-ről azért nem hozok érdekességeket mivel szerintem aki directioner az már mindent tud. De a Cimorelli kevésbé ismert így ezt nem biztos, hogy tudhattátok. :)

Na ennyi és még egyszer nagyon szépen köszönöm az 5000 (!!!) oldalmegjelenítést.

Még ma megpróbálok részt hozni ;)

Xoxo: Lola

( U.i.: tudom, hogy itt alul fehér, de sajnos nem tudok neki mit csinálni :( )

29.) Ébredés

Sziasztok! Meghoztam az új részt kicsit kevesebb mint egy hét alatt. Remélem tetszeni fog. ;)
És már csak kevesebb mint 100 látogatás és jön a meglepetés! :D Hajrá! 
Na de most nem akarok olyan sokat írni mint szoktam. :) Szóval jó olvasást!
Xoxo: Lola
(u.i. a kép a szöveg mellett nem azért van mert ide illik csak mert szerintem tök jó)



"Lauren szemszöge"

De fura. Egy olyan helyen vagyok ahol minden egy hatalmas fehérség. Teljesen egyedül voltam.
- Hahó!- szóltam. A hangom visszhangzott. Elindultam egy irányba, de egy idő után rájöttem, hogy ez nem vezet sehová. Úgyhogy inkább leültem és elkezdtem gondolkodni. Hol vagyok? Miért vagyok itt? És miért vagyok egyedül? Teljesen fura volt, mintha egy másik dimenzióban lettem volna. Aztán egyet pislantottam és már nem ott voltunk. Egy tengerparton voltam. Mily meglepő nagy valószínűséggel egy lakatlan szigeten...
Mivel unalmas volt üldögélni ezért megindultam a sziget belsejébe. Nem sok minden volt a fákon kívül.
- Szervusz!- köszönt egy hang.
- Szia!- néztem körül. Senki nem volt itt.- Ki vagy?
Biztos bediliztem, hogy itt beszélek egy hanggal.
- Óóó Lauren! Hisz nagyon régóta ismerjük egymást.- szólt a hang.
- Hol vagy? Nem látlak!- és elkezdtem futni.
- Nyisd ki a szemed!- mondta a hang. Megálltam és körül néztem.
- De nem látlak!- már nagyon kétségbe voltam esve.
- Nézz fel!- úgy tettem ahogy a hang mondta.
- Tia?- kérdeztem. Na jó én száz százalék, hogy hallucinálok. Mégis mit keres itt a régen a padlásra száműzött majmom. Ami plüss.(!!!) Ehhez le kellett ülnöm. A kis majom odajött hozzám.
- De hát hogyan? Te egy.... Hol vagyok?- kérdeztem.
- Ott vagyunk ahol én még számodra éltem.- válaszolt. Legutoljára ovis koromba játszottam vele úgy, hogy élt. De azt csak eljátszottam. És elhittem. De ez csak az elmémben...........volt.
- Az agyamba vagyunk?- kerekedett el a szemem. Tia bólintott majd hozott nekem egy banánt, meg magának.
- Ez hihetetlen.- mondtam a banánt pucolva.- Mi történt velem?
- Hát nem emlékszel?- kérdezte mire megráztam a fejem. Erre feltápászkodott és hozott egy térképet. Érdekesen néztem rá.
- Nézz bele!- noszogatott. Sóhajtottam majd belenéztem. Mintha csak egy filmet láttam volna. Lejátszódott az utolsó pár perc. A baleset. Szóval nagy valószínűséggel kórházba vagyok. De akkor miért nem vagyok ébren.
- Mert kómában vagy.- válaszolt a gondolataimra. Ez annyira abnormális számomra. De komolyan.........
- Szia Lauren!- hallottam Danielle hangját. Kérdőn kaptam fel a fejemet. És minden kezdett elmosódni.
- Tia mi történik?- kérdeztem mielőtt még eltűnt volna.
- Gyógyulsz.- hallottam de már csak hang volt. Megint a nagy semmiben voltam. Csak most a nagy semmi fekete volt. Milyen változatos színek gondoltam magamba. De észre vettem, hogy most már a testemben vagyok.
 - Nem unalmas egy kicsit itt ebben a nagy fehér szobában. Nem vágysz valami színre esetleg? Kár, hogy nem tudsz megszólalni pedig biztosra veszem te is így véled. Igazam van? Ha igen kérlek jelezz!- megint Dani hangja. Megpróbáltam jelezni.
- DANI! ITT VAGYOK!!!- kiáltottam. Semmi. Egy hang nem jött ki a torkomon. Megpróbáltam mozogni. De a testem le volt bénulva. Megpróbáltam minden porcikámat egyesével mozgatni. Semmi nem sikerült. Már szinte feladtam volna amikor a kezemen már nem éreztem a bénaságot. Megpróbáltam megmozdítani. Nagyon nehezen de sikerült. 
- Nővér!- hallottam a húgom kiáltását. Tehát sikerült. Ajtócsapódást hallottam és kiáltásokat. Azt nem tudtam kivenni, hogy kik és mit kiáltoznak. Csak azt, hogy kezdem visszanyerni a testem felett az uralmat. 
- Lauren?- hallottam egy ismeretlen hangot.- Kérlek próbáld kinyitni a szemed!
Ez volt a legnehezebb még csak azt sem mondhatom, hogy egy mázsa lenne rajta, mert az kutyafüle ahhoz a súlyhoz képest amit éreztem. Elsőnek csak hunyorogni sikerült. Ettől kicsit megerősödtem és teljesen kinyitottam.
- Mit érzel?- kérdezte az orvos.
- Fáj...- mondtam de a hangom rekedt és halk volt.
- Mid fáj?- kérdezte. És ekkor bele nyillalt a fájdalom az oldalamba.
- Az oldalam.-suttogtam. Miközben belevilágítottak a szemembe egy nővér megnézte az oldalam.
- Ó semmi nem történt. Csak most már érzed a fájdalmat. Hozok is fájdalomcsillapítót.- azzal kiment a nővér. Persze még a doktor benn maradt. Vizsgálgatott engem majd ismertette a helyzetemet.
- Nos kisasszony... Nem tudom mennyire van tisztában a történtekkel. De balesetezett, ennek következtében pedig több bordája megrepedt, a bal karja pedig eltört. Ráadásul kisebb zúzódásai vannak.- mikor befejezte a mondandóját rápillantottam a gipszbe tett karomra. Ajtócsapódást hallottam majd megjelent a nővér.
- Ezt vedd be!- adott oda egy tablettát. A szemem kicsit kikeredett a gyógyszer mérete miatt. Bekaptam majd a nővér odaadta a pohár vizet, amit ezért hozott. Nagyot kellett nyelnem ahhoz, hogy ne maradjon a torkomon. 
- Nemsokára nem fog fájni.- mosolyodott el a nővér.- Fél óra múlva visszajövök. Addig pihenj!
Azzal itt is hagyott egyedül. Esélyem se volt megkérdezni, hogy a szüleim hol vannak. 
Mivel nagy valószínűséggel a fél óra nem fog hamar el telni ezért szétnéztem a szobába. Minden fehér... Szóval erről beszélt Danielle. Tényleg nagyon unalmas. Remélem a gyerekosztályt nem ilyen egyhangúra csinálták... A gyerekeknek azért kell a színesség. Megnéztem magamat is. A gipszem fehér volt, de rajta még volt egy kék réteg is. 
- Legalább ez nem teljesen fehér.- motyogtam. Megnéztem a másik kezem és ott csak horzsolódások voltak. 
Eszembe jutott, hogy a fejem vérzett. Homályos emlék az igaz. Hátra nyúltam hirtelen. Nem bizonyult túl jó ötletnek mivel ezzel a mozdulattal olyan fájdalom nyilallt az oldalamba, hogy sikítani bírtam volna. Ehhez képest csak összeszorítottam a fogamat. A fejem be volt kötve. Na nem teljesen.
- Miért nincs itt valami unalom űző?- kérdeztem. Magamba beszélek... ha ez így megy tovább begyogyózok. Nem maradt sok választási lehetőségem, így inkább a nővér utasítását követtem és pihentem. Lehunytam a szemem és újrajátszottam pár kedves emléket magam előtt. És sikerült bealudnom......

***************************

Arra ébredtem, hogy a nővér rázogat.
- Lauren! Lauren!- ismételgette a nevemet.
- Igen?- nyitottam ki a szemem. A nővér ott volt mellettem egy tálcával. 
- Hoztam vacsorát neked. Ülj fel!- mondta.
- De hogyan?- kérdeztem. A nővér elvette az ágyam melletti asztalról egy.......távirányítót??? 
- Ez állítja be az ágyad, ha esetleg nem mindig feküdni szeretni.- azzal megnyomott egy gombot és én már ültem is fel.
- Tessék!- adta oda. Majd odaadta a tálcát is amin a vacsorám volt. Ahogy megláttam azt a sok kaját akkorát kordult a gyomrom.
- Köszönöm!- mondtam majd enni kezdtem.
- A gyógyszert csak evés után vedd be! És amint végeztél nyomd meg ezt a gombot! Ez a nővérhívó.- mutatta meg a távirányítón a gombot.
- Rendben. És a szüleimet mikor láthatom?- kérdeztem két falat között.
- Ma már lejárt a látogatási idő, de holnap bejönnek.- kicsit csalódott lettem Azt hittem már ma is láthatom őket. De úgy látszik nem. A nővér kiment én pedig tovább vacsoráztam. 

***************************

Bevettem a gyógyszert, majd miután a nővér elvitte a tányérokat egyedül maradtam a gondolataimmal. Minél többet gondoltam arra, hogy holnap láthatom a családom annál izgatottabb lettem. Nem tudom, hogy hány napja feküdtem itt és azt se, hogy mennyi fejfájást okoztam nekik. 
Az izgatottságnak hála csak olyan éjfél körül tudtam el aludni.............................................

28.) Vajon meggyógyul?

Sziasztok! 11 nap múlva meg is hoztam az új részt! :D:D:D Megpróbálok, most nagyon hamar részeket hozni mivel elhatároztam, hogy augusztus 12.-ére be kell hoznom a történésekre vonatkozó lemaradásomat. Szóval elég sokszor és nagy mennyiségű részt szeretnék hozni. Kicsit lehetetlen küldetés de mindegy. Remélem mindenkinek jól telik a nyári szünet. A szünetnek köszönhető, hogy nem lesznek egy hónapos késések. Jó olvasást! 

Xoxo: Lola

"Dani szemszöge:"

Az éjszaka kész borzalom volt. Rémálom követett rémálmot. Így nem meglepő, hogy alig tudtam aludni. Reggel szörnyen éreztem magam. Csodálkoznék ha a tegnapi sírásözön után még maradt volna könnyem. Az első az volt miután felkeltem, hogy elmentem felöltözni. Jobban mondva előbb fürödni mivel tegnap nem volt hozzá lelki erőm. Nagyon jó érzés volt tisztának lenni. Miután megfürödtem jöhetett az öltözés. Egyszerű öltözéket vettem fel, mivel ha rajtam múlik egész nap a szobába fogok kuksolni. Miután felvettem az utolsó ruhadarabot is elkezdtem energiát gyűjteni ahhoz, hogy a tükör elé álljak. Amikor ez sikerült kisebb sokkot kaptam. Ha nem tükör előtt állnék még szerintem az is letagadnám, hogy én vagyok az. Karikás, kisírt szemek, sírástól feldagadt arc, össze-vissza álló kócos haj és kipirosodott orr. Legelsőnek a legnehezebbel kezdtem: nekiálltam kifésülni a hajamat. Vagy fél óráig azt fésülhettem. Irtó kócos voltam. Fésülködés után megmostam az arcom, hogy kicsit jobb legyen. Fogat mostam majd végül visszamentem a szobába. Beágyaztam majd szellőztettem egy kicsit. Jó lesett a friss, hideg levegő. Nem sokáig hagytam nyitva az ablakot mivel nagy volt a szél így nem kellett sok idő, hogy kiszellőzzön a szoba. Bekapcsoltam a tévét aztán leültem az egyik fotelba. Nem igazán kötött le a műsor. Egyrészt mert nem értettem mit mondanak, másrészt meg inkább a gondolataim foglalkoztattak. A gondolataim közben elbambultam. A kopogás riasztott fel.
- Szabad.- mondtam, de elég rekedt voltam. Lisa lépett be az ajtón.
- Szia.- mosolyodott el mikor bejött. Intettem neki.- Látom nem sokat aludtál.- ült le az ágyra.
- Van valami hír.- kérdeztem. Lisa szomorúan megrázta a fejét.
- Este bemegyünk hozzá.- mondta.
- De hát kómában van.- kezdtem értetlenkedni. Lisa csak vállat vont. Elkezdte a tévét bámulni.
- Te érted mit mondanak?- kérdeztem hitetlenkedve.
- Nem. De a képeket látom.- mondta. Ez kicsit megmosolyogtatott. Egy idő múlva Lisa felállt.
- Nem jössz át hozzánk?- kérdezte.
- Miért is ne.- álltam fel és utána mentem. Amikor beléptünk hatalmas rumli fogadott.
- Sziasztok!- köszöntem.
- Szia Dani!- köszönt Christina.- Lennél oly kedves és kivinnéd ezt a folyosó végén lévő kukába?
Bólintottam és elvettem tőle a csomagot. Megtettem amire kért aztán vissza is mentem. Varázslatos módon most már nem volt rumli.
- Gyorsak voltatok.- mondtam.
- Még is miben?- kérdezett vissza Amy.
- Hát a rendrakásban.- mondtam.
- Ja abban!- csapott a fejére. A nap további részét náluk töltöttem. Kártyáztunk, beszélgettünk és neteztünk. Csak alig volt észrevehető, de tudtam, hogy el akarják vonni a figyelmemet a balesetről. Amikor már egy kicsit elegem lett ebből a láthatatlan fezültségből és erőltetett jókedvből elmentem.
- Hova mész Dani?- kérdezte Chris.
- Csak iszok egy forrócsokit és levegőzöm.- mondtam, majd kint is voltam a szobából. Lementem a hallba és egészen a büféig meg sem álltam.
- Ich möchte eine heiße Schokolade.- mondtam a pultosnak. (Szeretnék egy forró csokit. -szerk.) Egy pöttyös bögrében adta és tett bele pillecukrot is.
- Danke schön.- mondtam (Köszönöm.-szerk.) és elmentem a halban lévőkanapéhoz. Ott foglaltam helyet amíg megittam a forró italt. Miután megittam visszamentem és odaadtam a bögrét. Majd visszaballagtam a saját szobámhoz. Mivel elég nagy volt a rendetlenség ezért gondoltam rendet rakok, mert ha Lauren hazajön ne legyen ekkora mocsok. Meg addig is elvonom a figyelmemet... gondoltam én. De persze mindig találtam valamit ami hozzá köthető. Nem volt nehéz hisz egy szobában lakunk. Hamar végeztem ezzel is így nem nagyon tudtam mit csinálni. Egyszer csak eszembe jutott, hogy elhoztuk a laptopot is. Elővettem és elkezdtem blogot olvasni rajta. Egész érdekeseket is találtam. Már csak arra emlékszem, hogy kopognak. 
- Elaludtam?- kérdeztem magamban. És igen minden jel arra utalt, hogy elaludtam. Még egyszer kopogtak.
- Szabad!- kiáltottam ki.
- Danielle, öltözz nemsokára indulunk!- szólt be anyu. Nem kellett mondania, hogy hova megyünk, mert jól tudtam..... a kórházba. Nagyot sóhajtottam, majd elkezdtem a bőröndömben turkálni valami felvállalható szerelés reményében. Amit meg is találtam.

Mint látható nem mosolygok. Amúgy erre természetesen felvettem még egy réteg ruhát (pulóver+kabát+sapka és stb.) mivel természetesen még hideg volt odakint. Mikor végeztem bezártam a szobánk ajtaját és lementem a halba várakozni. A telefonomon böngésztem amikor hirtelen Katherine megállt mellettünk.
- Szia!- köszönt.
- Szia!- köszöntem vissza és el is tettem a telefonom. Mert azért még is bunkóság telefonozni miközbe valakivel beszélgetsz.
- Anyuék mindjárt jönnek.- mondta egy halvány mosoly kíséretében. 
- Az jó.-bólintottam.- Kath!
- Igen?
- Kérdezhetek valamit?
- Persze, mondd csak!- mosolygott. Itt nagy levegőt vettem.
- Szerintem meg fog gyógyulni?- kérdeztem.
- Természetesen meg fog. Csak kómában van. És ez is csak óv intézkedés, nehogy baj történjen. De nagy valószínűséggel meg fog gyógyulni. Lauren erős lány.- válaszolt. Egy induri-pindurit megnyugodtam. Épp, hogy válaszolt már jöttek is a többiek. Illetve a nagy részük.
- Joey-ék?- kérdetem anyához fordulva.
- Joey, Nick, Christian, Christina, Alex és Mike itt maradnak. És nem én mondtam, hanem ők.- válaszolt. Ezután el is indultunk. Nagyon hosszúnak tűnt az oda vezető út. Egész végig idegesen doboltam az ujjaimmal az ülésen. Mikor odaértünk nyugodtan kiszálltam és megvártam a többieket. Az épületben anyu beszélt a recepcióssal. Majd elindultunk Lauren szobájához. Gondolom én...
- Kérem csak egyesével menjenek be hozzá! Még mindig kómában tartjuk.- mondta az orvos és már el is tűnt. Felosztottuk, hogy mindenki 5 percet lesz bent. Elsőnek anya, aztán apa, Lisa, Amy, Katherine és végül én. Amíg kivártam, hogy a többiek bementek, zenét hallgattam............. Majd végül én is sorra kerültem. Bizonytalanul léptem be a szobába. Becsuktam magam mögött az ajtót majd körül néztem. Minden teljesen fehér. Szerintem elég unalmas, de hát ez egy kórház. Majd megnéztem az ágyat ahol ott feküdt Ő. Körülötte mindenféle gépek. A gépek csipognak, gondolom a szívverését mutatják. Leültem az ágy melletti székre.
- Szia Lauren!- köszöntem bár tudtam úgyse hallja.
- Nem unalmas egy kicsit itt ebben a nagy fehér szobában. Nem vágysz valami színre esetleg? Kár, hogy nem tudsz megszólalni pedig biztosra veszem te is így véled. Igazam van? Ha igen kérlek jelezz!-nem vártam semmit erre a mondatomra. Ezért elég fura volt amikor nagyon kicsit de megemelte a kezét.
- Nővér!- kiáltottam izgatottan................................................................

27.) A baleset

Sziasztok! Most nem egy hónap múlva hozom az új részt. :D És ez köszönhető a hosszú hétvégének. Meg annak is, hogy meg lettem fenyegetve, hogy most már ne hozzam ilyen későn ezt a részt :) Amúgy látom, hogy haladunk az 5000 oldalmegjelenítéshez (ami a fele a 10000-nek) és már meg van a meglepetésem rá. Már egy hete kész van. Amúgy a részhez annyi a hozzáfűznivalóm, hogy..... tudjátok mit nem lövöm le a poént. Jó olvasást! És írjátok meg, hogy tetszett ez a rész. :D Ja és hangulatilag ajánlom, hogy hallgassátok közbe ezt a számot ----> Emeli Sandé - Read all about it
Xoxo: Lola

"Dani szemszöge:"

Már egy ideje lecsúszott Lauren. Mivel nem mondtuk meg neki, hogy kiabáljon föl mikor leért ezért elindultunk. Nem csúsztunk le mivel én már elég fáradt voltam hozzá. Mike-ék pedig elkísértek. Elég sokáig sétáltunk mert természetesen ez a pálya van a legtávolabb a levonótól.
- Szerintetek mit szól majd Lau a pályához?- kérdeztem a bátyáimat.
- Két lehetőség van. Vagy nagyon rosszat mond, vagy nagyon jót.- mondta Alex. Amikor a levonón leértünk egy hatalmasat ugrottam. Bele a hóba... mi se természetesebb... Amikor felálltam lesöpörtem a havat. Megpillantottam anyuékat és oda mentem.
- Szia anya!- köszöntem.
- Szia kicsim! Lauren?- kérdezte.
- Azt hittem már leért.- lepődtem meg.
- Hát ide még nem jött.- mondta Lisa. Egyszer csak a mentősök szirénáját hallottuk meg helikoptert. Nem igazán foglalkoztam vele, hisz még sose történt ilyen a családunkkal. A Halál pálya felé ment. Tovább beszélgettünk. Már egy kicsit türelmetlen voltam, hogy hol lehet a nővérem. De nem igazán gondoltam rosszra. Biztos visszament a szállásra.
- Nem lehet, hogy visszament a szállásra?- kérdeztem meg.
- De lehet.- menjünk, nézzük meg! Úgyis fázok már!- indult el Kath. A mentősök amúgy pont akkor értek le amikor mi indultunk. Egyszer csak egy ismerős sikolyt hallottam... Amyé.... baj van.
Csak azt láttam ahogy odafut a mentősökhöz. Anya is utána ment. Sőt mindenki odagyűlt. Nem értettem az egészet. Olyan szavakat értettem csak ki, hogy: baleset, szikla, ájulás, súlyos sérülés....
De kire vonatkozik? Odamentem az említett területre, hogy megértsem miért fognak mindjárt sírni anyuék. Amikor megláttam hogy ki fekszik a hordozóban a földbe gyökerezett a lábam.
- Lauren...- suttogtam magam elé. Nem az lehetetlen gondoltam magamban. Ilyen nem történhet. Olyan szintű sokkos állapotba kerültem, hogy még sírni sem bírtam. Csak bámultam. Csak akkor sikerült kibillenteni a sokkos állapotból amikor a mentősök elmentek.
- Dani! Danielle!- rázogatott anya.A könnyes szemeimet ráemeltem anyára.

:(:(:(

Majd sírni kezdtem. Anya magához vont és csitítgatott, de nem igazán ment mikor ő is a zokogás hátárán volt. Amikor már kicsit lenyugodtam anya megszólalt:
- Gyere! A szálláson átöltözünk és megyünk a kórházba!- majd el is indult.
- Ne menjünk azonnal a kórházba!- makacsoltam meg magam.
- Dani nem hiszem, hogy ebben a ruhában beengednének.- mondta Christina. Nem igazán emlékszem arra, hogy egyáltalán, hogy jutottunk el a szállásra. Az utat nem láttam a könnyeimtől. Katherine támogatott be a szobánkba. Miután szólt, hogy öltözzek át ott hagyott. Az ajtó becsukódása után éreztem magam teljesen egyedül... Nem akartam mást csak sikítani. Nem érdekelt, hogy tiszta szutykos vagyok ledőltem az ágyba. Az arcomat a párnákba temettem szorosan és sikítottam. Amíg csak volt levegőm. Majd a sikítás zokogásba torkollott. Nem tudom mennyi ideig voltam így. Egyszer amikor egy kicsit sikerült összeszednem magam elhatároztam, hogy felöltözök. Minél gyorsabban akartam ez megtenni még mielőtt egy újabb sírógörcs rám tört. Nem igazán figyeltem, hogy mit veszek föl. Miután felvettem a ruhát egy kis vizet fröcsköltem az arcomra, hogy megnyugodjak legalább addig amíg a kórházba érünk.... A kórházba.....Arra a helyre ahol Lauren fekszik és azt sem tudom, hogy mi történt vele. A mosdókagylóra hajtottam a fejem és éreztem ahogy újra elő buggyannak a könnyeim. Még azt sem vettem észre amikor Christina bejött.
- Dani, indulunk!- mondta mellém lépve. Nagy megerőltetés volt felemelnem a fejem és ránéznem. Igaz csak elmosódva láttam. Chris szomorkás mosollyal törölte le az arcomról a könnyeket, majd vizezte be az arcom.
- Minden rendben lesz.- mondta. Elindult én pedig követtem. Mert lehet, hogy végtelenül szörnyen éreztem magam, de fontosabb volt, hogy meg tudjam mi történt. Mi történt? Mi történt? MI TÖRTÉNT??? Ez a kérdés kattogott az agyamban egyre jobban. A kocsiba beülve is csak ezen rágódtam. A fejemet az ablaküvegének hajtottam és csak néztem ahogy a hópelyhek előttem cikáznak. Az odavezetőút egy örökkévalóságnak hatott. Amikor az autó megállt egy másodperc alatt vágtam ki az ajtót és rohantam. Rohantam befele a kórházba mit sem törődve semmivel és senkivel. Egyszer csak nekiütköztem valamibe.
- Hohó kisasszony hova siet?- kérdezte az orvos.
- A nővérem.... látnom kell.- szólaltam meg és a hangom igencsak erőtlennek hangzott. 
- És hogy hívják a nővéred?- kérdezte, majd egy lapot hátrahajtott a jegyzetfüzetében. Valami nagyon dühített. Még pedig az a valami a rideg hangja volt. Rideg és érzéketlen. Nem értettem, hogy lehet ilyen amikor orvos. Én a nővéremet akarom látni.... MOST AZONNAL!!!!!!!!
- Lauren Cimorelli!- válaszolt helyettem anya.
- Ááá őt a sürgősségin kezeljük. Éppen műtik.- mondta a még mindig idegesítően érzelemmentes arcával. 
- És az merre található?- kérdezte nyugodtan anya. Az "orvos" csak odabökött egy folyosóra, de oda se nézett. Elindultunk arra. Apát láttam meg a várakozó részen. Odaszaladtam hozzá.
- Mi.... történt?- kérdeztem.
- Lauren mikor lecsúszott a pályán nekiment egy sziklának. Pár síelő vettem észre és ők szóltak. Lauren ájult volt már akkor is mikor rátaláltak. A mentősök azonnal értesítve lettek amint megtalálták. Több súlyos sérülése is van amit most műtenek. A doktor aki kezelésbe vette azt mondta, hogy a bal karja eltört, több bordája megrepedt és van pár kisebb zúzódás rajta.- avatott be minket. Igyekeztem nem teljesen kiborulni. 
- És azt mondták, hogy várjunk?- kérdezte anya.
- Igen.- bólintott apa. Mindenki leült egy székre én a lehető legtávolabb tőlük, mert szerettem volna egyedül lenni a gondolataimmal. Az ablaknál találtam a legjobb helyet. Már kezdett sötétedni... Én az ablak felé fordultam és kifelé bámultam miközben a párkányon könyököltem. Hogy nem halljam a zajokat zenét kezdtem hallgatni a telefonomon fülhallgatón keresztül. Most nem volt igazán csak lassú számokhoz kedvem. De természetesen amint lehunytam a szemem előtörtek a Laurennel közös emlékeim: 

Csak azt vettem észre, hogy ismét sírok. A szememet csukva tartottam. Egyszer csak elnyomott az álom............

**************************

- Dani! Dani!- ébresztgettek. Kinyitottam a szemem és azonnal tudtam, hol vagyok.
- Danielle, megyünk haza!- mondta anya.
- És Lauren?- kérdeztem. Anya elég sokáig habozott, de végül kimondta.
- Kómában.- ennek a szónak a hallatán szédelegni kezdtem, de megpróbáltam nem sírni. A hazafele vezető út egész gyorsan telt. Amint megértünk felrohantam a szobánkba. A MI szobánkba ami az enyém és Laurené. De most Lauren nincs itt. Későre járt és én belevetettem magam az ágyba ruhástul mindenestül. Csak a kabátot, sapkát és cipőt vettem le. A szobában korom sötét volt. A plafont bámultam és azon gondolkodtam mivel érdemelhettem ezt ki. A gondolatok csak úgy cikáztak, amkor egyszer csak belém nem ütött a felismerés....... 
- Én tettem. Az egész az én hibám.- suttogtam magam elé. Nem kellett volna cukkolnom, hogy ezt bárki megteheti, hagynom kellett volna... akkor nem csúszik le és ez az egész nem történik meg. A felismeréstől csak még jobban zokogtam. A végén annyira elvette az energiámat a zokogás, hogy a fáradtságtól elaludtam..................................................................................................................